Novák Katalin a lemondásának hírét az utolsó, szerdai kormányülését követően tette közzé a Facebook-oldalán.
A politikus - aki egyben a Fidesz külügyekért is felelős alelnöke és országgyűlési képviselő is - 2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkáraként dolgozott, miniszterré 2020. októberében nevezte ki a kormányfő.
Orbán Viktor miniszterelnök keddi évzáró sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a Fidesz Novák Katalint jelöli köztársasági elnöknek. Ő követheti jövőre Áder Jánost az államfői poszton.
Novák Katalin kedden a közmédiának nyilatkozva azt mondta: a köztársasági elnökjelöltségre való megtisztelő felkérést köszönettel elfogadja. Számára a magyar családok, a magyar gyermekek a legfontosabbak, s a jövőben is értük fog dolgozni. Kitért arra is, hogy az előtte álló feladathoz támaszt nyújtó családjából és istenhitéből merít majd erőt - írta az MTI.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni