Ma már gyakorlatilag nincs olyan munkakör, ágazat, amelyet ne sújtana a munkaerőhiány Magyarországon - mondta Szűts Ildikó, az országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke a lapnak. A szakember például egy vidéki autóipari beszállítói cégtől úgy értesült, hogy mindegy, milyen a leendő dolgozó végzettsége vagy képzettsége, csak legyen két keze, két lába, és tudjon beszélni. Szűts szerint a közfoglalkoztatottak egy részét is lehetne on the job képezni, akár szakmunkásnak, akár a kereskedelemben vagy a víziközmű-szolgáltatásban érzékelhető munkaerőhiány enyhítésére.
A balatoni vendéglátásban súlyos gondokat okozott a nyáron a szakács- és felszolgálóhiány, az egészségügy pedig már évek óta szenved attól, hogy kevés az orvos, a szakápoló. A KSH adatai szerint az egészségügyi-szociális szektorban több mint 7 ezer, míg a feldolgozóiparban 20 ezer betöltetlen álláshely volt a nyáron.
Kapcsolódó
A Magyar Pékszövetség elnöke szerint 3 ezer pék, illetve sütőipari dolgozó hiányzik, de hasonló gondokkal küszködik a húsipar is, ahol hentesek, húsipari szakmunkások kerestetnek. Ráadásul nem feltétlenül esnek egybe a hivatalos statisztikai adatok az ágazati szakmai érdekképviseletek számaival.
Egyes felmérések szerint akár háromszázezer ember is elhagyhatja Magyarországot a következő években - mondta a lapnak
Szűts Ildikó.
Címlapkép forrása: Pixabay.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy