A Legfelsőbb Bíróság (LB) kedden elnapolta a döntést annak a polgári pernek a felülvizsgálati eljárásában, amelyben a Csongrád Megyei Főügyészség közérdekű keresetben kérte a szegedi székhelyű Partiscum XI. Takarékszövetkezet egyoldalú szerződésmódosításra lehetőséget adó általános szerződési feltételeinek megsemmisítését - adta hírül az MTI.
A Szegedi Ítélőtábla fél évvel ezelőtti jogerős ítéletében három évre visszamenőleg minden szerződő fél vonatkozásában kimondta, hogy a Partiscum összes egyoldalú szerződésmódosítása tisztességtelen, ezért érvénytelen.
A Partiscum felülvizsgálati kérelemben támadta meg az LB előtt a jogerős döntést, és jogi képviselője a keddi tárgyaláson többek között azzal érvelt, hogy magyar és európai jogszabályok adnak lehetőséget az egyoldalú szerződésmódosításra, a jogerős ítélet perek százait eredményezheti százmilliárdos nagyságrendben, továbbá a sokéves futamidejű hiteleknél képtelenek minden gazdasági kockázatot magukra vállalni a hitelnyújtó pénzintézetek, ennek kikényszerítése pedig a hitelezés befagyásához vezetne.
Az ügyészség a felülvizsgálati kérelem elutasítását és a jogerős ítélet hatályban tartását kérte, az LB szeptember 27-re tűzte ki a határozathirdetést a Partiscum-ügyben.
Ahogy lapunkban korábban írtuk, az eset egyáltalán nem mentes az ellentmondásoktól.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba