Az elemző cég összesítése alapján az elmúlt év belföldi kólafogyasztása mennyiségben 7 százalékkal, értékében 10 százalékkal nőtt éves alapon. A közlemény szerint a kereslet jellemzően júliusban és augusztusban, valamint decemberben ugrik meg. A teljes mennyiség alig harmadát, azaz nem egészen 100 millió litert tesz ki a cukormentes kóla, bővülése azonban háromszoros a cukrot tartalmazó kólához képest. Egyre népszerűbbek ugyanakkor az ízesített termékek is.
A magyar vásárlók 60 százaléka a kólát 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekben vásárolja. Az érték mért forgalmon belül 45 százalékot tesz ki az 1 liter és 1,9 liter közötti kiszerelés. A 2 liter feletti és 1 liter alatti palackok részesedése egyaránt 25 százalék körüli.
Kapcsolódó
A gyártói márkák fölénye megkérdőjelezhetetlen, részesedésük meghaladta a 90 százalékot.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el