A Magyar Nemzeti Bank ugyanakkor a csütörtökön kiadott inflációs jelentésében 3,5 százalékra csökkentette a jövő évi inflációs előrejelzését a szeptemberi 5 százalékos prognózisról. Az NGM helyettes államtitkára arra a kérdésre, hogy a kormányzat által eldöntött 10 százalékos rezsicsökkentés milyen hatással lesz a 2013-as büdzsére, azt válaszolta, hogy a költségvetési hatások között vannak negatív és pozitív irányúak. Előbbire példa az érintett cégek társaságiadó-alapjának csökkenése miatti adóbevétel-csökkenés, utóbbira a lakosság jövedelmének, s így fogyasztási kiadásainak növekedéséből származó adóbevételi többlet. A közvetlen és közvetett hatások az NGM számításai szerint összességében nem eredményezik a költségvetés egyenlegének romlását.
Egy másik kérdésre adott válasz szerint az adóbevételek jelentős része az év utolsó napjaiban teljesül, biztosat csak annak ismeretében lehet mondani. Az NGM számítása alapján úgy tűnik, hogy a vártnál alacsonyabb mértékű gazdasági növekedés több adónem esetében, így például a személyi jövedelemadónál csökkenést eredményez, ez utóbbit azonban például jelentős részben magyarázza, hogy a megszűnő adójóváírást és a családi adókedvezményt a vártnál többen voltak, akik csak a májusi bevallásukban igényelték vissza. A tervezett bevételek csökkenésével a kormány számolt, az a hiánycél teljesítését nem veszélyezteti - tette hozzá Banai Péter Benő.
Kapcsolódó
Az Országvédelmi Alap, a kamatkockázati tartalék, illetve a fejezeti egyensúlybiztosítási tartalékok összesen 320 milliárd forintos extra tartalékot jelentenek 2012-ben, ezekhez az előirányzatokhoz nem nyúlt a kormány - közölte a helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy ezeknek az úgynevezett szabadon felhasználható tartalékoknak a külön zárolására nincs szükség.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott