A közlemény szerint az NFM a Magyar Energia Hivatal javaslatát és a rezsiköltségekkel kapcsolatos kormányzati célkitűzéseket figyelembe véve döntött így.
A Magyar Energia Hivatal az MTI érdeklődésére közölte: az egyetemes szolgáltatás végfogyasztói ára legutóbb 2012. január 1-én változott. A vonatkozó NFM rendelet alapján körülbelül 2,6 százalékkal emelkedtek az alap- és gázdíjak, amely az általános forgalmi adó (áfa) emelkedésével együtt körülbelül 4,2 százalékos áremelkedésként volt érzékelhető a fogyasztók számára.
A Napi Gazdaságnak a közelmúltban adott interjúban Kovács Pál, az NFM energetikai államtitkára elmondta, továbbra is vizsgálni kell, hogy miért nem tükröződik az importgáz árában az, hogy Magyarország más európai országoknál közelebb esik a gázforrásokhoz − ennek a költségekben is meg kellene mutatkoznia. A folyamat ugyanakkor kettős, az orosz féllel folytatott ártárgyalások mellett a belső piaci szereplőknek lehetőséget kell adnunk arra, hogy kedvezőbb árú gázhoz jussanak. A közeljövőben nem számítok a gáz árát növelő intézkedésre - fogalmazott.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Figyelem: fontos hidat zártak le a magyar határon, ezt kéri a rendőrség
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot