Az NKI szerdán a honlapján közzétett figyelmeztetésében azt írta: több bejelentést kaptak olyan "trójai vírust terjesztő" e-mailekről, amelyek az Európai Unió által kiadott digitális "Covid-bizonyítványra" hivatkozva kísérlik meg az emberek megtévesztését – írja az MTI.
Az eddig jelzett esetek alapján a levelek látszólagos feladója a [email protected] e-mail cím, a levél tárgya pedig "Covid vakcina digitális tanúsítvány" - írták, kiemelve: a levél melléklete vírusos állományt tartalmaz, ezért semmiképp se nyissa meg senki.
A levélben a csatolmány megnyitását követően, az "áldozat" eszközére egy tömörített fájl töltődik le, amelyben az úgynevezett Lokibot trójai típusú vírus egyik variánsa található. Az ilyenek elsődlegesen információgyűjtő kémprogramok, amelyek - többek között - a billentyűleütések figyelésére is képesek - hívták fel a figyelmet.
Az NKI azt javasolja, soha senki se kattintson az e-mailben érkező hivatkozásokra, amelyek ismeretlen állományok letöltését vagy bejelentkezési, személyes, egyéb adatok megadását kérik. Minden esetben külön rá kell keresni az érintett cég, vagy szervezet hivatalos weboldalára, és ott bejelentkezve ellenőrizni a kapott üzenet valódiságát.
Az üzenet valóságtartalmáról az érintett cég, vagy szervezet hivatalos tájékoztató felületein elérhető kapcsolati adatokon keresztül is meg lehet győződni.
Előfordulhat, hogy az adathalász üzenetek csatolmányt is tartalmaznak (például egy Microsoft Word dokumentumot, egy tömörített, .iso vagy .pdf kiterjesztésű fájlt). Ezeket nem szabad megnyitni, letölteni.
Az NKI kiemelte: ha valaki adathalászatra utaló eseményt tapasztal vagy azzal összefüggésben csalás áldozatává vált, haladéktalanul tegyen bejelentést a [email protected] e-mail címen, vagy az nki.gov.hu weboldalon keresztül.
Az adathalászat felismeréséről ajánlott megtekinteni az NKI "E-mailed jött? Gondolkodj, mielőtt kattintasz!" című infografikáját.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit