A kiadó büfé fontosabb paraméterei:
- 8 négyzetméteres eladótér
- 18 négyzetméteres vendégtér
- 27 négyzetméteres raktár és mellékhelyiség (összesen 53 négyzetméter)
Nyertes büfés szeptembertől léphet munkába, és 2018. július végéig maradhat. Havonta legkevesebb 30 ezer forintos bérleti díjat, és további 30 ezer forint rezsit (pályázati kiírás szerint rezsiátalányt) kell fizetnie. A pályázóknak egy rakás feltételnek kell megfelelniük, többek között kell hároméves büféműködtetési tapasztalat, emellett szükség van sör-, bor- és pezsgőárusításhoz szükséges engedélyre is. Utóbbi azért kell, mert "a bérleményben lehetőség van szabályozott körülmények között alacsony alkoholtartalmú szeszesital (pl.: sör, bor, pezsgő) forgalmazására. Az egyik fő szempont a versenyen, hogy a jelentkezők mekkora bérleti díjat kínálnak. A másik, hogy a büfében árusítandó - például ásványvíz, kóla, gyümölcslé, kávé - termékeket mennyiért tervezi árulni a büfés jelölt.
A pályázatokat augusztus 10-én 10 óráig lehet beadni, de a NAV az érdeklődőknek a jövő héten - július 18-án - bemutatja a bérelhető egységet.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?