Karbantartás miatt nem közlekedik Budapesten a fogaskerekű az Erdei iskola és az Orgonás megállóhely között mától, a munkálatok november végéig tartanak - írja az MTI.
A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint az utasok a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút és Svábhegy megállóhelyek között a 60-as pótlóbusszal, onnan a Széll Kálmán térig pedig a 21-es és 21A busszal utazhatnak. A 60-as pótlóbusz kisebb befogadóképességű, úgynevezett midi busz, ezeken a járműveken a kerékpárszállítás nem lehetséges.
Kapcsolódó
Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban