A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével Budapesten, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson–Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyében oldották fel a fokozottan tűzveszélyes időszakot. Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád megyékben marad a tűzgyújtási tilalom, mert elegendő csapadék híján továbbra is magas az erdőtűz kockázata – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján közzétett tájékoztatásban.
Az érvényben lévő rendelkezésekről a www.erdotuz.hu, valamint a www.katasztrofavedelem.hu honlap tájékoztat. Tűzgyújtási tilalomról szóló térképet a Nébih is közzétett, ezen pontosan azonosítani lehet az erdős területeket az ország minden részén – olvasható a közleményben.
Az OKF azt is közölte, hogy továbbra is tilos az egész országban nádast, tarlót, kommunális hulladékot égetni. A kerti zöldhulladékot is csak ott szabad elégetni, ahol ezt az önkormányzat rendeletben engedélyezi. Ha az önkormányzatnak van erre vonatkozó rendelete, akkor a rendeletben meghatározott időben és módon el szabad égetni a kertben keletkező növényi hulladékot.
A tűzoltókat idén 7560 alkalommal riasztották szabadban keletkezett tűzhöz. Húsz ember megsérült, ketten pedig életüket vesztették olyan tüzek miatt, amelyek kerti gazégetésnek indultak. A leégett terület 31 100 focipályát tesz ki.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?