A hivatal közölte: az előállító és forgalmazó létesítményekben a hűtési lánc fenntartásával kevesebb, a higiéniai feltételekkel és a dolgozók egészségi alkalmasságával, képzettségével viszont több probléma adódott, mint az előző évben.
Az első időszakban 2322 létesítmény ellenőrzés történt és leginkább higiéniai hiányosságot tapasztaltak a szakemberek. Az élelmiszer kereskedelemben összesen 755 ellenőrzésre került sor, hiányosságok leginkább a forgalmazott termékek minőségével, a higiéniai feltételekkel és a nyomon követhetőséggel voltak kapcsolatban - írta közleményében a Nébih.
A mozgóboltokról ugyanakkor megállapították: a járművek felépítményei megfelelő kialakításúak, műszaki, higiéniai állapotuk jó, a polcok kialakítása megfelelő.
A kitelepült vendéglátók esetében ugyanakkor jellemző hibaként merült fel a berendezések nem megfelelő higiéniai és műszaki állapota, a különféle eszközök és a megfelelő személyzet hiánya, továbbá a szűkös hűtőkapacitás.
A vendéglátó, étkeztető létesítményeknél 980 ellenőrzés volt, a szakemberek szerint csaknem 80 százalékuk megfelelően üzemelt. Az ellenőrzött 105 nyári ifjúsági és gyermektáborról is elmondható ez az arány. A már lezajlott nagy fesztiválokon a vendéglátó létesítmények általában megfelelő higiénés körülmények között üzemeltek.
Az élelmiszertermékekről megállapították, hogy a múlt év hasonló időszakához képest emelkedett a lejárt és a nem nyomon követhető tételek aránya. A nem megfelelő jelölésű és a fogyasztásra alkalmatlan tételek előfordulási aránya az előző évekhez hasonló volt. Eddig az összes ellenőrzött tétel 6,5 százalékát - mintegy 7 tonnát - kellett kivonni a forgalomból, értéke meghaladja az 1,4 millió forintot - írta az MTI.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás