A kormány engedi a NATO reagáló erők Magyarország területén szárazföldi és légi úton történő áthaladását, illetve a Dunántúli megyékbe települését.
Engedélyezi az úgynevezett halálos erő célba juttatására tervezett katonai felszereléseknek, valamint platformoknak az ukrán fegyveres erők számára való biztosítása céljából való áthaladást abban az esetben, ha a célállomás valamelyik szövetséges állam - olvasható a Magyar Közlönyben.
Az Ukrajnába történő fegyverszállítást azonban továbbra is tiltja. Ezt korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be azzal indokolva, hogy Magyarország nem vesz részt a háborúban.
Mindez nem vonatkozik az egyéni védőeszközökre, elsősegélynyújtó felszerelésekre és üzemanyagra, tehát ezek Ukrajnába is mehetnek közvetlenül Magyarország területéről.
Azt engedélyezik, hogy más egészségügyi és humanitárius anyagok más szövetséges államba vagy közvetlenül Ukrajnába jussanak Magyarországon keresztül.
A honvédelmi miniszternek minden engedélykérelemről tájékoztatnia kell a Nemzetbiztonsági Operatív Törzset.
Korábban még másról volt szó
Szijjártó Péter február elején még arról beszélt, hogy Magyarországra nem jöhetnek és nem is kellenek újabb NATO-csapatok, mert a Magyar Honvédség képes megvédeni az országot.
Hiszen már vannak NATO-csapatok az ország területén, a Magyar Honvédség és a magyar fegyveres erők.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az