A NAK szerdai közleménye szerint Magyarországon a sokéves termésmennnyiség átlagosan 33 ezer tonnát tesz ki. Az Alma-Körte Világszövetség (WAPA) adatai alapján Európában körtéből 2 millió tonna körül teremhet az idén, ami 14 százalékos csökkenést jelent tavalyhoz képest. A jelentés szerint Spanyolország kivételével minden meghatározó termelő országban visszaeséssel számolnak, így körtéből az évtized második legalacsonyabb termése várható a kontinensen - írja az MTI.
A terméscsökkenés hátterében a tavalyi hőség áll, valamint az, hogy az elmúlt évi nagy termés jelentősen terhelte a fákat, amely idén gyenge virágzással járt. A csapadékos időjárás miatt pedig mintegy két héttel csúszik a körte betakarítása - tette hozzá a NAK.
Kapcsolódó
A körtefajták érési ideje júliustól október végéig tart. A július-augusztus hónapban érő fajtákat nyári körtéknek nevezik, azok hosszú idejű tárolásra nem alkalmasak, általában frissen fogyasztják. Ilyen többek között a Vilmos körte is, amelynek szedése már zajlik.
A körteültetvények jelentős részén azonban elsősorban őszi fajtákat termesztenek, így a gazdaságilag jelentős körtefajták zömét ősszel takarítják be. Belföldön a körték közül a legnagyobb területen Bosc kobak fajtát termesztenek, amely mellett a Conferance és a Hardy vajkörték is kedveltek a piacon. Ezek szeptember közepétől októberig érnek és 2-2,5 hónapon keresztül tárolhatók.
A termesztőterület évről évre csökken: míg 2017-ben 2342 hektáron, tavaly 2270 hektáron volt körteültetvény, idén 2264 hektáron termesztik a gyümölcsöt a területalapú támogatások adatai szerint. A fő termesztőkörzetek Magyarországon az Alpokalján, a Bodrogközben és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében találhatók - írta a NAK.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el