A kuvasz egy igazi kincs, egy örökség, amelyet őseinktől kaptunk - mondta az agrártárca közleménye szerint Nagy István.
Az Agrárminisztérium genetikai erőforrásaink megóvásáért két évvel ezelőtt génmegőrzési stratégiát készített, amelynek része a kuvasz, valamint a további nyolc magyar ebfajta génmegőrzési tevékenységének a támogatása.
Kapcsolódó
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a magyar kutyafajták DNS-alapú származásellenőrzéséhez szükséges laboratóriumi háttér fejlesztésére 65 millió forintos forrást csoportosított át. A minisztérium emellett 50 millió forinttal támogatja a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének szövetségén keresztül a tenyésztőszervezetek feladatainak ellátását és a magyar fajták népszerűsítését. A miniszter szerint biztosítani kell, hogy megfelelő körülmények között, kölcsönös tisztelet és bizalom mellett valódi, a fajta tulajdonságaihoz hű, megbízható és kiszámítható társsá válhassanak a kuvaszok.
A tárcavezető szerint, nagyon időszerű volt már egy olyan esemény, amely az ebfajta megőrzéséhez, fennmaradásához szükséges kérdések megvitatásának biztosít lehetőséget. A minisztérium ezért támogatta anyagi és erkölcsi értelemben is a konferencia megvalósulását.
Nagy István szerint további közös feladatunk a kuvasz társadalmunkban betöltött új helyének és szerepének a megtalálása - olvasható az agrártárca közleményében.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön