Az összes képzésben összesen 283 350 hallgató vesz részt a 2017/18-as tanévben, ami 3700-zal kevesebb, mint az előzőben. Ebbe a felsőfokú szakképzésen keresztül a doktori képzésig minden beletartozik. Utoljára az 1998/99-es tanévben jártak ennyien főiskolára vagy egyetemre.
A 2000-es évek közepén több mint 400 ezen vettek részt felsőoktatási képzésben, ettől jelentősen javult a diplomások aránya.
Jelenleg alapképzésre már csak 170 300-an járnak, egy évvel korábban ez a szám 174 160 volt. Mesterképzésen 34 850 hallgató tanul, az előző tanévben 36 620-an voltak - írja a portál.
Nappali képzésben 202 280-an vesznek részt, ez 3300 fős csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. 2007 és 2010 között minden évben 240 ezer felett volt a nappali képzésre járó hallgatók száma, ezután kezdtek romlani a számok. A mostani adat a 2002/03-as tanév óta a legalacsonyabb.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető