A munkaerőhiány az ágazatban régóta probléma - mondta Paár Zoltán, a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (Matisz) elnöke. A szervezet azt szeretné elérni, hogy a 2200 forintos mimimumóradíj legyen a mérvadó az idei megállapodások során, az elnök szerint azonban a megrendelők az áremeléseket nehezen fogadják el.
Ma már nettó 130 ezer forint alatt nem lehet takarítót találni, de a Nyugat-Dunántúlon a 180 ezres fizetés sem elég csábító, amikor Ausztriában 1300 eurót (408 ezer forint) is meg lehet keresni. Az elnök szerint mégsem a külföldi munkavállalás nehezíti a munkaadók helyzetét, jelentősebb az egyéb iparágak elszívó ereje.
Kapcsolódó
A szövetség ezért oktatással, kamarai védőhálóval, rezsióradíj bevezetésével erősítené a szakmát.
A lap arról is ír, hogy tavaly 4645 vállalkozás foglalkozott takarítással Magyarországon, együttes árbevételük meghaladta a 170 milliárd forintot. 2013-ban 650-nel több társaság osztozott a 40 milliárd forinttal kisebb forgalmon.
Az elnök szerint a kevés nagy cég mellett sok kis, 100 millió forintos árbevétel alatti résztvevő jellemzi a piacot.
A kép forrása: Pixabay.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás