Az OECD Facebook-oldalán közzétett grafikon szerint Magyarországon a munkanélküliek a korábbi keresetüknek mindössze 21 százalékát kapják meg éves átlagban, aminél Európában egyetlen szűkmarkúbb állam sincs - adta hírül az mfor.hu. A nem éppen a szociális ellátásairól híres Egyesült Államokban van kisebb arány, itt a fizetés 19 százalékával támogatja az állam az állástalanokat.
Régiós összehasonlításban Magyarország előtt Csehország áll 25 százalékkal, ugyanakkor a szlovákok sem sokkal bőkezűbbek a maguk 38 százalékával, a lengyeleknél pedig 41 százalék ez az arány.
Még a második Orbán-kormány első intézkedései egyikeként az álláskeresési járadék - vagyis a munkanélküli segély - folyósításának időtartamát 9-ről 3 hónapra csökkentette. A támogatási rendszer átalakításának az indoka az akkori konvergenciaprogram szerint a társadalmi aktivitás növelése, a munkanélküliek és a gazdaságilag inaktívak számának visszaszorítása volt.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el