A Magyar Turisztikai Ügynökség konzorciumvezetésével megvalósuló 589,05 millió forintos projekt 2018. december elsején kezdődött - írja az MTI. Azóta már elkészült a Kis-hegy erdei élményközpont a Sefag Zrt. közreműködésében Balatonlellén, illetve a szántódi erdei "Molyhos-tölgy" pihenőterasz. Továbbá a Bakonyerdő Zrt. fejlesztésének eredményeként felújították és gyermekbarát elemekkel bővítették a szigligeti Óvár-kilátót, Balatongyörökön, a Keszthelyi-hegységben, a Batsányi kilátó körül és a Szerelemdombon pedig interaktív játékelemekkel mesetanösvényt is kialakítottak. Ezen felül 4 látogatószámlálót helyeztek ki a Festetics-, a Batsányi-, a szigligeti Óvár- és a tihanyi Őrtorony-kilátókba.
Év végéig a projektben statikailag megerősítik a gyenesdiási Festetics-kilátót, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány pedig "szemléletformáló és marketing tevékenységgel segíti a projekt sikerességét" - tették hozzá.
Az MTÜ azt írta: a fejlesztések jövőre is folytatódnak. 2022 első negyedévében a Balatonföldvári Kulturális Szolgáltató és Fenntartó Közhasznú Nkft. a kilátó környezetének megújításával a Hajózástörténeti Látogatóközpont szolgáltatásait fejleszti és bővíti Balatonföldváron. Fonyód önkormányzata pedig a Szaplonczay sétány átfogó felújítását valósítja meg, továbbá kiszolgálóépület létesítését, illetve a Sipos-hegyi és a Várhegy-kilátó fejlesztését tervezi.
A várhatóan 2022. május 31-ig tartó fejlesztés célja, hogy segítsék a meglévő szálláshelyek főszezonon kívüli jobb kihasználását, az átlagos tartózkodási idő meghosszabbítását - közölték.
A Széchenyi 2020 programban megvalósuló projektben a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítványon kívül részt vesz Fonyód önkormányzata, a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt., a Balatonföldvári Kulturális Szolgáltató és Fenntartó Közhasznú Nkft., illetve a Sefag Erdészeti és Faipari Zrt. - olvasható az MTÜ közleményében.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Szlovákiában lövöldözés, Franciaországban késelés történt egy iskolában