Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának elnöke szombati sajtótájékoztatóján, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) előtt azt mondta: a közalkalmazottak megint elszenvedői lesznek a költségvetésnek, "hírét-hamvát" sem látni ugyanis a tervezetben az őket érintő bérfejlesztési tervnek. Megjegyezte, hogy a köztisztviselői illetményalap is immár negyedik éve változatlan.
A szocialisták alelnöke szerint a kabinetnek a kormányváltás óta "azt sikerült elérnie", hogy ma jóval kevesebben dolgoznak, mint például három évvel ezelőtt vagy a gazdasági-pénzügyi válság előtt, ráadásul a munkavállalók többségének a fizetése is kevesebbet ér.
Az Orbán-kormány bérpolitikai szempontból sem az emberek hasznát szolgálja - mondta az ellenzéki politikus.
Gúr Nándor felvetette ugyanakkor, hogy esetleg a választások közeledtével majd "nyalókákat adnak az emberek szájába" kormányoldalról, ám ha a jelenlegi kormánypártok megnyernék a választást, szerinte mindezt "busásan visszaszednék".
Az NGM honlapján a héten közzétett költségvetési tervezési köriratból az derül ki, hogy a tárca 2,8 százalékos inflációval, 2,7 százalékos hiánnyal és 295,1 forintos euróárfolyammal számol a jövő évi büdzsé tervezésénél.
Az MSZP alelnökét a tájékoztatón kérdezték az Együtt-PM-mel közös egyénijelölt-állításról is, amellyel kapcsolatban Gúr Nándor megerősítette: az az alapvetés, hogy választókerületenként egy közös jelöltet indítanak. A 106 egyéni választókerület tételes áttekintése most kezdődik, a döntő szempont pedig az, hogy ki tudja az adott helyen a legtöbb szavazatot szerezni - fűzte hozzá, megjegyezve azt is, álláspontja szerint közös listát kell kialakítani. A megbeszélések várhatóan augusztus végén zárulnak.
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda