Ez a támadás "nemcsak a szíriai rendezésre mérne súlyos csapást, de a globális biztonságra is. A tűzzel való játszadozás következményei megjósolhatatlanok" - figyelmeztetett a szóvivő.
Zaharova szerint a csapást hadászati és harcászati harci gépek - mintegy 70 hordozó, mintegy 380 "szárnyas rakétával" - hajthatják végre jordániai, kuvaiti és krétai bázisokról, és a térségben tartózkodik két amerikai romboló is, fedélzetén 28-28, Tomahawk típusú manőverező repülőgéppel. A szóvivő megismételte a Moszkva és Damaszkusz által korábban is hangoztatott állítást, hogy a szíriai kormányerők nem rendelkeznek vegyi fegyverekkel, mert 2014-2015 során nemzetközi ellenőrzés mellett megsemmisítették ezeket. (Lavrov visszaszólt Trumpnak.)
Korábban az orosz védelmi tárca közölte, hogy nyugati országok újabb Szíria elleni katonai csapásra készülnek, amelyhez az ürügyet egy Idlíb tartományban, vegyi fegyverekkel végrehajtandó provokáció szolgáltatná. Moszkva szerint a megrendezendő incidens célja az, hogy a támadás miatt a gyanút Damaszkuszra terelje. Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet helyi idő szerint szerdán kiadott közleménye szerint a provokációt brit titkosszolgálatok készítik elő.
Az orosz diplomáciai tárca csütörtökön közleményt adott ki arról, hogy Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes "konstruktív" megbeszélést folytatott a szíriai rendezésről Naszra al-Haríri szíriai ellenzéki vezetővel.
A fotó forrása: Youssef Karwashan/AFP.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Figyelem: fontos hidat zártak le a magyar határon, ezt kéri a rendőrség
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés