A miniszter azt mondta: számokról még nem beszélhet, mivel a kormány még dolgozik a költségvetésen, de úgy gondolja, jelentős eredmény lehet.
A kabiet igen intenzíven dolgozik azért, hogy a jövő évtől gyorsított ütemben be tudják vezetni azt az életpályamodellt, amely a méltó illetményen felül többek között a nyugdíjkorig tartó kiszámíthatóságot, garantált előmeneteli rendszert, megfelelően támogatott lakhatást, képzést, továbbképzést biztosít.
Ez szükséges ahhoz, hogy meg tudják tartani és tovább tudják erősíteni azt a "kiemelkedően képzett és elkötelezett személyi állományt, amely ma a Magyar Honvédséget jelenti - hangoztatta Hende Csaba, aki szerint most, amikor a walesi NATO-csúcs döntéseinek megfelelően gyorsítják a honvédség modernizációját, legfőbb ideje, hogy ezt a folyamatot a legfontosabbal, az emberrel kezdjék.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el