Az amerikai pénzügyi delegáció célja, hogy egyenlő helyzetet teremtsen a két ország kereskedelmi viszonyában, egyúttal reményét fejezte ki, hogy hamarosan lehetősége nyílik személyesen egyeztetni Hszi Csin-ping kínai államfővel. "Várom a találkozást Hszi elnökkel a nem túl távoli jövőben. Mindig is jó (nagyszerű) kapcsolatban maradunk majd!" - hangsúlyozta az amerikai elnök.
Donald Trump régóta kifogásolja az általa egyenlőtlennek tartott kínai kereskedelmi politikát, mely véleménye szerint hatalmas deficitet eredményezett az Egyesült Államok számára a kétoldalú kereskedelmi forgalomban - írja az MTI. (Kiderült, ez Európa nagy baja.)
A Pekingbe érkezett amerikai küldöttek, köztük Steve Mnuchin pénzügyminiszter, Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója és Wilbur Ross kereskedelmi miniszter, kétnapos tartózkodásuk során a kínai elnök gazdasági főtanácsadója, Liu Ho vezette küldöttséggel folytatnak megbeszéléseket. Mnuchin a Fox televíziónak hétfőn adott interjújában elmondta, hogy kínai tárgyalópartnereiknek a kereskedelmi deficit, a szellemi tulajdon védelme, a kényszerű amerikai-kínai közös vállalatok és így a fejlett amerikai technológiák kötelező átadása ügyét kívánják felvetni. A tárcavezető is optimistának mondta magát a tárgyalások sikerességét illetően.
Képünk forrása: AFP Photo/Jim WATSON
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el