Megfelelt az előírásoknak mind a 19 mosószer, amelyek a az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vegyipari laborjának fogyasztóvédelmi vizsgálatán vettek részt.
Kávé, olaj, spenót
Az MTI a miniszétérium beszámolójáról készült összefoglalójában azt írja: a labor a címkén feltüntetett összetevők megfelelőségét, a csomagolás zártságát vizsgálta, és tesztelte a termékek mosási hatékonyságát is. A vizsgálat során kávéból, fűszerpaprikás olajból, spenótból és meggyléből azonos mennyiséget vittek fel egyforma fehér textilmintákra, majd azokat 24 órás száradás után automata mosógéppel, mindenben megegyező körülmények között, 40 Celsius fokon kimosták.
A mosáshoz a mosószerek csomagolásán feltüntetett, közepesen kemény vízhez és közepesen szennyezett ruhához ajánlott adagolásokat alkalmazták. Mivel egyik vizsgált mosószer sem kifejezetten folteltávolításra tervezett termék, a mosás nem tüntette el teljesen a foltokat, azok csak elhalványodtak.
27 forinttól 115 forintig
A laboratórium az ár-érték arány vizsgálata során a beszerzési árak alapján kiszámolta, hogy az egyes mosószerek használatával közepes vízkeménység esetén mennyibe kerül egy átlagos adag, vagyis 4-5 kilogramm közepesen szennyezett ruha kimosása.
A legolcsóbb terméknél valamivel több mint 27, a legdrágábbnál pedig 115 forintra jött ki egy mosás költsége.
A részletes eredményeket itt találhatóak.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól