Varga Judit igazságügyi miniszter kuratóriumi elnökként 1,4 millió forint juttatásban részesül a Miskolci Egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítványtól, és eddig kéthavi tiszteletdíjat, azaz 2,8 millió forintot fizettek ki neki - írja a 24.hu az alapítvány hivatalos tájékoztatása alapján.
A kérdést azért tették fel ezzel kapcsolatban, mert a miniszter korábban nem vett fel innen tiszteletdíjat, ám az augusztusi jövedelemnyilatkozatában az igazságügyi miniszter már beikszelte az 1 millió forint feletti jövedelemsávot. A kuratóriumi tagok 1,2 millió forintot kapnak a munkájukért, köztük Veres Pál, Miskolc polgármestere, aki egyedüli ellenzéki politikusként került be a harmincnégy vagyonkezelő alapítvány egyikének kuratóriumába.
Repkednek a milliók
Veres Pál Varga Judithoz hasonlóan korábban nem vette fel a tiszteletdíját, de nyáron ő is úgy döntött, hogy kéri a juttatást. A miskolci polgármester is kéthavi pénzt kapott, így neki eddig összesen 2,4 millió forintot utaltak át. A többi három tag 20 millió forint fölötti összeget vett már fel: Fükő László és Kovács Erika 26,6 millió forintot, az elhunyt korábbi fideszes polgármester, Kriza Ákos helyébe lépő Marie-Theres Thiell, az Elmü-Émász igazgatóságának elnöke pedig 21,6 millió forintot kapott az alapítványtól. Utóbbi ráadásul még 169 600 forintos költségtérítést is igényelt.
Egy másik kormánytag, Varga Mihály pénzügyminiszter is Varga Judithoz hasonlóan a nyáron úgy döntött, hogy felveszi a kuratóriumi elnöki tiszteletdíjat a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítványtól, de hiába kérte a hírportál tőlük a pontos adatokat szeptember elején, nem válaszoltak.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Világraszóló vitában ugrott egymásnak az arany és a Bitcoin