Mint mondta, már több képviselőtársa is jelezte, hogy a gazdák, háztulajdonosok, illetve környezetvédők is arra panaszkodnak, a patakok menti számos hódvár miatt legelők kerültek víz alá, az állatok pedig mindent megrágnak, ami növény, beleértve a gyümölcs- és keményfákat is, így megkárosítva a természetet.
Az alpolgármester emlékeztetett, hogy a város környékén is megtalálható ártéri erdők a klímavédelemhez is nagyban hozzájárulnak, hiszen oxigént termelnek. Emellett fészkelési lehetőséget biztosítanak a madaraknak, arról nem is beszélve, hogy milyen jelentős szerepet játszanak a föld vízmegtartó erejében. Amennyiben ezeket a hódok letarolják – és itt már a Rába folyóról van szó –, akkor az már erősen környezetvédelmi, illetve klímavédelmi probléma – idézi a portál.
Labritz Béla beszélt arról is, hogy az állatok már potenciális veszélyforrást jelentenek a vízi turizmusra, a horgászturizmusra és a kirándulókra is, ezért felvették a kapcsolatot a helyileg illetékes nemzeti parkkal és vízügyi hatóságokkal, hogy megoldást találjanak a problémára. Mint mondta, a napokban küldtek ki egy levelet az Őrségi Nemzeti Parknak, várva a közös megoldást. Az alpolgármester hangsúlyozta: nem ellenségképet akarnak gyártani, hanem – mint önkormányzat – mielőbbi, a hatályos törvényekkel és az állatvédelemmel egyező megoldást találni.
És erre biztatja a civileket is – tette hozzá Labritz Béla, aki szerint a város környékéről minél gyorsabban be kellene gyűjteni és elszállítani a hódokat.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az