Továbbra is az egyik legfontosabb társadalmi kérdés, hogy vajon lesz-e elég forrás a jövő idős embereinek az ellátására. A mostani helyzetet egyfelől érdemes nézni a nyugdíjrendszer, míg másfelől a megtakarítások oldaláról. Az utóbbi kapcsán mindenképpen figyelmeztető kell legyen az a Cofidis-felmérés, miszerint a magyarok felének megtakarításra már nem jut. Az "igazán jómódúak" köre igen szűk, mindössze 3 százalékra tehető - írta az mno.hu.
Mindezt alátámasztja, hogy az OTP felmérése szerint a lakosság 52 százaléka nem rendelkezik tartalékkal, míg 63 százaléknak nincsen három hónapnál hosszabb időre szóló megtakarítása. A megtakarítással rendelkezők 40 százalékának félmillió forintnál kevesebb, míg 3 százalékának van 5 millió forintnál több pénze. Jól látszik, hogy ezen adatok alapján a jövő nyugdíjasai nem építhetnek erre az alapra.
Új törvény készül - rugalmas nyugdíjkorhatár jöhet
A kormány az idén készíti el a nyugdíjtörvényt, a jövőbeli variációk kapcsán még viták vannak a kabineten belül. Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott a Magyar Nemzetnek korábban azt mondta, hogy a törvény kidolgozása során - a Viszkievicz András kutató jegyezte - tanulmány az egyik fő anyag, valamint a tavalyi szociális konzultáció eredményei is fontos kiindulási alapnak számítanak.
A műhelytanulmány szerint jelentős előrelépés lenne, ha a döntéshozók hosszú időre rögzítenék a nyugdíjjárulék mértékét, illetve mérlegelnék a rugalmas korhatár bevezetését. A nyugdíjrendszer kiegyensúlyozásának fő eszköze ezek után a névleges kamatláb és a nyugdíjak indexálása maradna. A tanulmány készítője úgy látja, a svéd gyakorlat lemásolása nem célravezető.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az