A vizsgálatok gyakoriságát illetően, szakmai szempontokat figyelembe véve nem látjuk szükségesnek, hogy az Európai Unióban sok helyen tapasztaltaknál jelenleg is szigorúbb feltételeket tovább szigorítsuk - írta az idősek orvosi alkalmassági vizsgálatával kapcsolatban feltett kérdésünkre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Az ügy előzménye, hogy Lukács Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő az idős sofőrök által okozott balesetek számáról érdeklődött Pintér Sándor belügyminisztertől azért, hogy "végiggondolhassuk a szükségesnek vélt jogi lépéseket".
Kapcsolódó
A válaszból kiderült, hogy jelenleg közel 1,19 millió 60 év felettinek van vezetői engedélye Magyarországon és a személyi sérüléssel járó balesetek 18,5 százalékáért felelősek. Persze anélkül, hogy tudnánk mennyit vezetnek idős sofőrök ez a két szám csak "lóg a levegőben".
A kérdés mindenesetre igencsak megosztotta olvasóinkat is, sőt kíváncsiak voltunk az utca emberének véleményére is.
Az Emmi úgy látja, hogy
Az életkor önmagában nem zárja ki, hogy valaki szellemi és fizikai értelemben is képes legyen a biztonságos közlekedésre.
A mai szabályok megfelelnek az uniós gyakorlatnak, az irányelveknek megfelelő rendelet írja elő azoknak a betegségeknek a kötelező mérlegelését, amelyek befolyással lehetnek a vezetői képességekre. Az alkalmasságot megítélő orvosoknak lehetőségük van arra, hogy döntésükkel korlátozzák a vezetést, vagy az alkalmasságot rövidebb időre mondják ki - írták válaszukban.
Vagyis egyelőre fellélegezhetnek az idősebb vezetők, maradnak az eddig is alkalmazott szabályok.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?