Idén alapvetően nőni fog a méhlegelőnek fenntartott területek mérete, az eredeti flóra meghagyásával a területek nagysága 2023-ban összesen 28,6 hektár lesz, ez körülbelül 0,6 hektárnyi növekedés a tavalyi évhez képest. A Pünkösdfürdő vetett méhlegelőivel együtt 30,4 hektárnyi vadvirágos rét lesz összesen ebben a szezonban – írja az Énbudapestem.
A helyszínek döntően azonosak a tavalyival, pár esetben volt alapterület-módosítás, illetve a Népligetben a tavalyi helyek nem váltak be, helyette újakat jelöltek ki.
A Fővárosi Önkormányzat és a Főkert 2021-ben összesen 22 darab rovarbarát városi zöldfelületet jelölt ki, amelyeken innentől a szokásos évi 5-10 helyett csupán 1-2-szer kaszálnak, teret adva ezzel az ott megjelenő virágok sokaságának, és élelemforrást biztosítva az őket beporzó rovarközösségnek is, többek között:
- a méheknek;
- a zengőlegyeknek;
- a poszméheknek;
- valamint a lepkéknek.
Így egy szelídebb, extenzívebb műveléssel hagyják az eredeti növény- és állatvilágot érvényesülni – emlékeztet a fővárosi lap.
A fő területtípusok változatlanok: a FŐKERT-es parkok és zöldsávok mellett a Fővárosi Csatornázási Művek fenntartásába tartozó patakok menti sávokon is otthonra lelhetnek a beporzók.
Főként az első évben nagy port kavart a kezdeményezés, ugyanakkor az egyik legfőbb kifogása, miszerint így majd elburjánzik a parlagfű és a toklász – mára alaptalannak bizonyult.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek