A portál azt írja: októberben, a kitiltási ügyet és az internetadó ötletét megelőzően a nagyobbik kormánypárt 38 százalékon állt, november végére azonban 26 százalékra esett vissza. Ez több mint 900 ezer potenciális szavazó elpártolását jelenti - olvasható a cikkben, amely példátlannak tartja az egyik hónapról a másikra bekövetkező visszaesést. Megjegyzik azt is: a legnagyobb, és pontosan ekkora pozitív változás is a Fidesz esetében következett be 1992-ben.
A Medián szerint a Fidesz gyengülése főként a pártpreferencia nélküliek és az MSZP támogatóinak arányát növelte az előbbit 31-ről 36 százalékra, az utóbbit 8-ról 12 százalékra. Visszaerősödött a Jobbik támogatottsága is a tavaszi 15 százalékra.
Az elemzés arra is kitér, hogy a valós választási helyzetek elmúltával két hónap alatt 52-ről 41 százalékra csökkent azok aránya, akik biztosan részt vennének egy voksoláson a közeljövőben; a Fidesz szimpatizánsai közül pedig csak minden második tekinti magát biztos szavazónak.
A hvg.hu azt is írja, hogy októberben az emberek kevesebb mint fele mondta, hogy Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, ez novemberben már 68 százalék volt. A Fidesz-szavazók közül is minden hatodik így vélekedik - tették hozzá. A kormány teljesítményének pozitív megítélése pedig 45-ről 31 százalékra csökkent a Medián mérése szerint.
Az elemzés a politikusok népszerűségére is kiterjed: noha Orbán Viktor népszerűsége 48-ról 32 százalékra csökkent, továbbra is harmadik helyen áll a 25-ös listán, holtversenyben a PM-es Karácsony Gergellyel és a jobbikos Vona Gáborral. Tíz százalékpontnál nagyobb népszerűségvesztést mértek Tarlós Istvánnál, Navracsics Tibornál, Rogán Antalnál, Kósa Lajosnál, Lázár Jánosnál és Szijjártó Péternél.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az