Nem áll jól a Budapest-Kelebia közötti vasútvonal felújítása, az Európai Bizottság tiltott állami támogatás kritikáját fogalmazta meg. Zajlik az egyeztetés Budapest és Brüsszel között, hogy a közbeszerzési és versenyjogi szabályokat hogyan lehet betartani a vasútvonal fejlesztésével kapcsolatos tervek mellett - jelentett be Lázár János a mai kormányinfón.
A beruházásról itt írtunk korábban. A közel 500 milliárd forintos beruházás a valaha volt legdrágább lehet a magyar vasúti fejlesztések történetében, ráadásul a kilométerenkénti csúcs is minden bizonnyal megdől. A Ferencváros-Kelebia határállomás közötti vasút nem jelent komoly kihívást: a vonal lapos terepen - az Alföld nyugati peremén, a Kiskunságon keresztül - fut. Sehol egy természetes akadály, amely indokolhatná egy völgyhíd, egy alagút vagy legalább egy folyami híd építését, ám még így is kilométerenként 3 milliárd forintra jön ki a beruházás költsége. Az 500 milliárd forint fedezetére az ötletadó kínai állam biztostana hitelt.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket