Zoboki szerint a szakfelügyelő "nem kapott a szívéhez" az elképzelés láttán. Az építész úgy véli, az erkély feloldja az épület monoton keleti homlokzatát, ráadásul a kolostor szomszédságában szinte minden épületen van erkély.
"Egy ilyen elhelyezkedésű, funkciójú épületnek, amilyen az új Miniszterelnökség lesz, pláne dukál, hogy erkélyéről élvezhető legyen a városi panoráma. Ybl Miklós is megengedte magának, hogy a Sándor-palotához utólag erkélyt illesszen" - idézi Zobokit a Népszabadság cikke alapján a 444.hu.
Az építész szerint a kőerkély illik egy klasszicista ház méltóságához, mindazonáltal úgy építik meg, hogy ha egy későbbi kor azt gondolja, nincs szükség rá, két nap alatt elbontható.
Az erkély Zoboki szerint mindössze arra alkalmas, hogy két kormányfő a megbeszélésük után kiléphessen rá, és pár percig gyönyörködhessen Budapest látványában.
Csakhogy, mivel a budai panoráma a világörökség része, minden módosítást, még a legkisebbeket is egyeztetni kell az Unescóval, ám a szervezet az RTL Klubnak úgy nyilatkozott, az erkély építéséről nem kaptak tájékoztatást.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön