A cégbíróságon fellelhető iratok szerint a Mezort Zrt. nevű agrárcég október 25-én Vörös József ügyvéd tulajdonába került, aki több szálon is kötődik az Orbán Viktor miniszterelnökkel szoros viszonyban álló Mészáros Lőrinc nagyvállalkozóhoz, valamint Orbán Viktorhoz - írja a Direkt36 alapján a 444.hu.
Vörös korábban maga ismerte el, hogy Mészáros Lőrincet képviselte egy földvásárlási árverésen, és ő a jogi képviselője annak az Orbán Viktor által alapított és Mészáros Lőrinc által vezetett alapítványnak, amely a felcsúti Puskás Akadémiát működteti. Vörös tavaly márciusban tagja lett a Felcsút Sportegyesület elnökségének is, amelynek elnöke Orbán, ügyvezető alelnöke pedig Mészáros.
Kapcsolódó
Simicska júliusban adta el érdekeltségeit egykori üzlettársának, Nyerges Zsoltnak, de már akkoriban megjelentek olyan hírek, hogy ő csak közvetítő szerepet tölt be, és a cégek idővel Mészáros környezetéhez kerülnek majd. Ennek első lépése most a Mezort tulajdonosváltása, de több, a cégbirodalom ügyeit ismerő forrás szerint hamarosan sorra kerül majd a többi érdekeltség - köztük a sokáig zászlóshajónak számító Közgép is.
A Mezort Zrt. egy több cégből álló, az ország északnyugati részén működő mezőgazdasági vállalat, amely tavaly közel 2,5 milliárd forint bevételt termelt. A cégbírósági iratokból nem derül ki, hogy Vörös József pontosan mennyit fizetett a Mezortért, és az sem, hogy miből volt erre pénze.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező