Korábban az olimpiai pályázatot menedzselő Budapest 2024 Zrt. döntött úgy, hogy kerékpár-pályát épít a területre, holott korábban a Testvérhegy merült fel, mint lehetséges helyszín. A változtatás miatt a lakosság és a természetvédők is tiltakoztak, ám a döntéshozók akkor hajthatalannak bizonyultak.
Amikor azonban az UCI vezetőinek megmutatták a helyszínt, ők úgy gondolták, hogy vétek lenne egy ilyen szép természeti tájat megváltoztatni egy mountainbike-pálya kedvéért, amiről ráadásul egyelőre azt sem döntötték el, hogy ideiglenes vagy állandó létesítmény lenne - írja a lap.
"A hegyikerékpár-versenyek helyszínével kapcsolatos változást az UCI ajánlásai eredményezték. A helyszínek kiválasztásánál a szövetség erre vonatkozó észrevételei épültek be a helyszínjavaslatba, mindezek alapján az óbudai Testvérhegyet javasoljuk olimpiai helyszínnek, amit február elejéig kell elfogadnia a fővárosi közgyűlésnek" - válaszolta a Blikknek a Budapest 2024 Zrt.
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye