Az első kilenc hónapban a Nyugdíjbiztosítási Alapból ellátást kapók száma csökkent az alapkezelő Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) adatai szerint, ami meglepő, miközben a társadalom elöregszik. A következő hónapokban további meglepetést jelenthet, hogy beindul a fokozatos nyugdíjkorhatár emelés, így átmenetileg csökken a nyugdíjba vonulók száma. A korhatár az évtized végégig a jelenlegi 62 évről 65 évre emelkedik, évente egy fél éves ugrással, így jövő év első felében visszaesnek a nyugdíjazások.
Az idén január és szeptember között tapasztalt visszaesés még nem ennek a folyamatnak, hanem a korhatár alatti ellátások - jellemzően rokkantnyugdíjak megszűnésének köszönhető. Ugyanis az öregségi nyugdíjak száma a vizsgált időszakban 22 ezer fővel nőtt, így az már érzékelhetően meghaladja a 2 millió főt - magyarán minden ötödik magyar állampolgár ma már nyugdíjas.
Az új nyugdíjasok közel fele még nem érte el a 62 éves korhatárt - ugyanis az első háromnegyedben 14,6 ezer korbetöltött nyugdíjast regisztrált a nyugdíjfolyósító, ugyanakkor 11,6 ezer olyan új nyugdíjat is megállapítottak nőknek, akik a 40 év munkaviszonnyal a korhatár előtt vonultak nyugdíjba. A"Nők-40" program a Fidesz kormány újítása, ezen új szabály szerint nem kell elérni a 62 éves korhatárt, ha valaki 40 évnyi biztosítással rendelkezik - ebből elég 32 évet ténylegesen ledolgozni, ha emellett még legalább három gyermeket is nevelt az illető hölgy. A program keretében annak 2012-es bevezetés óta eltelt szűk két évben 98,5 ezeren mentek nyugdíjba - még a korhatár elérése előtt. Csak ez a tétel évi 130 milliárd forinttal növeli a nyugdíjkassza kiadásait.
Létszám (fő) | Létszám változása decemberhez képest | havi átlaga (Ft/hó) | Változás forint | |
1. Öregségi nyugdíjak | 2018256 | 22334 | 113013 | 5,5 |
Korbetöltött öregségi nyugdíjak | 1912175 | 14686 | 112597 | 5,7 |
ebből: Korbetöltött rokkantsági nyugdíjakból átsorolt | 373456 | -9687 | 99355 | 5,4 |
Korhatár alatti öregségi ny. (1955. előtt született fegyveresek) | 7576 | -3999 | 199472 | 6,7 |
Nőknek 40 év jogosultsági idő alapján járó nyugdíjak | 98505 | 11647 | 114430 | 4,6 |
2. Korhatár alattiaknak járó ellátások | 118990 | -41897 | 137233 | 9,6 |
3. Rokkantsági és rehabilitációs ellátások | 426661 | -18496 | 65169 | 3,6 |
ebből: Rehabilitációs járadékok | 6397 | -7815 | 84550 | 5,8 |
4. Özvegyi és szülői nyugdíjak | 101187 | -7105 | 64993 | 4,4 |
Özvegyi és ideiglenes özvegyi nyugdíjak | 101132 | -7094 | 64990 | 4,4 |
Szülői nyugdíj | 55 | -11 | 70677 | 0,9 |
5. Árvaellátás | 76372 | -7724 | 37477 | 3,2 |
6. Mezőgazdasági szövetkezeti járadékok | 2923 | -388 | 78384 | 5,7 |
7. Baleseti járadék | 9382 | -640 | 26580 | 2,6 |
8. Rokkantsági járadék | 32408 | -53 | 33422 | 0,0 |
9. Házastársi pótlék, jövedelempótlék | 19810 | -1278 | 15910 | -0,1 |
10. Egyéb járandóságok | 2324 | 3 | 44208 | 4,3 |
Ellátások mindösszesen | 2808313 | -55244 | 101000 | 5,6 |
ebből: Nyugellátások összesen | 2202212 | -310 | 108104 | 5,9 |
Forrás: ONYF |
Eközben csökkent más korhatár alatti ellátások száma: az ONYF adatai szerint az első háromnegyedben 41 ezer fővel csökkentek ezen ellátások. Ezen felül további 18,4 ezer fővel csökkent a rokkantnyugdíjasok száma - ők is kikerültek a rendszerből, ennek ellenére ez tábor még meglehetősen népes, hisz a szeptember végi adatok szerint 426 ezer ilyen ellátást folyósítottak.
Az átlag nyugdíjas 2013 szeptemberében 113 ezer forintos havi ellátás kapott az elmúlt évtizedekben befizetett járulékai fejében. Az ellátások átlagos összege így 5,5 százalékkal haladja meg a decemberit, amely az egy százalék alá csökkent infláció fényében már jelentős, 4 százalékos reálnyugdíjemelkedést takar. A nyugdíjak között továbbra is hatalmas a szórás: az elitet a közel 200 ezer forintos havi ellátási összeggel a volt fegyveres testületi dolgozók jelentik. A 199,4 ezer forintos jövedelem átlagon belül is nagy szórások tapasztalhatóak, léteznek ennél lényegesen magasabb - akár félmillió forintos - nyugdíjak is - még ha nem is gyakoriak, itt pár tíz emberre kell gondolni. Az átlagos rokkantsági ellátottnak ezzel szemben alig havi 65,1 ezer forintos ellátásból kell megélnie.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Ellepték a külföldiek Magyarországot és el sem akartak menni

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
