Így járt az az olvasónk is, akinek a Vodafone-nál van mobilnetes előfizetése. Azt írta, hogy kedden kapta meg az elektronikusan január 25-én lezárt számláját. Mind a január 1. és 25., mind pedig a következő január 26-tól február 25-ig terjedő időszakra 27 százalékos áfával terhelték a számláját, tehát a teljesen 2017-re eső időszakra is 27 százalékot kellett fizetnie - írj az a Index.
A telefonos ügyfélszolgálattól azt tudta meg, hogy azért számláztak 27 százalékkal, mert a számla még tartalmazott hat napnyi 2016-os forgalmazási tételt. Ezek viszont nem nettel kapcsolatos tételek voltak. Az adótanácsadó szerint a cég szabályosan járt el.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon