Simonka György fideszes országgyűlési képviselő tulajdonában lévő, felszámolás alatt álló Magyar Termés TÉSZ Kft. földvagyonát az eredeti értékénél jóval olcsóbban vásárolták vissza a fideszes politikus ismerőseihez, és rokonaihoz köthető társaságok - írja a portál. Simonkáék 973 milliós kárt okoztak a gyanú szerint, hogy miből vásárolták vissza, az nem világos.
A vállalat vagyonából értékesített területek közül a két legérdekesebb tétel a kunágotai és a pusztaottlakai földterület. Mindkét ingatlant a BMKP Békés Megyei Kitörési Pont Nonprofit Kft. vette meg, ami több szálon is kötődik a Fidesz Békés megyei politikusához, ráadásul a cég maga is tulajdonrésszel bírt a Magyar Termés TÉSZ-ben.
A BMKP tulajdonosa - a pusztaottlakai önkormányzat mellett - egy olyan alapítvány, amelynek kuratóriumi elnöke Simonka György testvére, Tóth Pálné. Tehát közvetett úton a kormánypárti politikus közeli rokona által vezetett Pusztaottlaka Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány szerezte meg a területet.
A két földterületet korábban összesen 464 millió forintért vásárolta meg a Magyar Termés TÉSZ Kft. Az egyiket Simonka György cégétől, a másikat a politikus egyik üzlettársának cégétől. Ugyanakkor a felszámoló árverésén mindössze 160 millió forintért szerezte meg a területeket a fideszes politikushoz több szálon köthető nonprofit kft.
A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye