A háromfős kormányoldali delegációt Pleschinger Gyula pénzügypolitikáért felelős államtitkár vezeti majd, tagoknak a Magyar Nemzeti Bank részéről Nagy Márton igazgatót, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete részéről pedig Balogh László alelnököt kérte fel Matolcsy György.
A Nemzetgazdasági Minisztérium egyetért azzal, hogy a problémákat közösen kell megoldani, ezért is támogatja a konzultációk megkezdését - áll a tárca közleményében.
Kapcsolódó
A jegybanknak viszont megint elfelejtettek szólni. Később ugyanis az MNB azt közölte: csak informálisan értesült a delegáció összetételéről, de amint hivatalosan is érkezik megkeresés, nem Nagy Márton fogja képviselni az intézményt. További részleteket erről itt olvashat.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon