A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Regenera revitalizáló és másnaposság elleni ital gyártójával és forgalmazójával, az SSHS Group Kft.-vel, valamint a Regenera Hungary Kft.-vel szemben.
A másnaposság tüneteinek enyhítését ígérő reklámjaik vélhetően megtévesztették a fogyasztókat
– közölte a GVH honlapján.
Lehet gyógyír a másnaposságra?
A versenyhivatal úgy véli, hogy a cégek országos tévéreklámokban, illetve az interneten az üdítőitalt olyan egészségre ható állításokkal népszerűsítették, amelyek valószínűsíthetően nem felelnek meg az élelmiszerekre irányadó ágazati szabályoknak.
Hozzátették, az élelmiszer-reklámozásra vonatkozó rendelkezések áthágásával
a két cég feltehetően megtévesztette a fogyasztókat a termék egészségre gyakorolt hatásait illetően.
Még nem biztos, hogy megsértették a szabályokat
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti azt, hogy a vállalkozás a szabályok megsértését ténylegesen elkövette, a tények tisztázására három hónap áll a cégek rendelkezésére, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá