A Bank360 a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva azt írta, hogy
rekordot döntött 2024-ben az utasbiztosítási piac, az év folyamán 1,15 milliónál is több egyszeri díjas utasbiztosítást kötöttek a magyarok, 20 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Kapcsolódó
Ez persze nem azt jelenti, hogy csak ennyi magyar utazott biztosítással külföldre, hiszen a családok, csoportok, baráti társaságok jellemzően együtt kötnek biztosítást, így egy szerződésben több biztosított neve szerepel. Természetesen vannak olyanok is, akik nem kötnek utasbiztosítást vagy megelégszenek a bankkártyájukhoz járóval. Az utasbiztosításból származó díjbevételek is nőttek, de szerényebb mértékben, csak 12,7 százalékkal.
- Az egyszeri díjas utasbiztosításoknál a díjbevétel tavaly így is meghaladta a 18 milliárd forintot, vagyis
- egy-egy szerződés átlagosan 15,7 ezer forintba került, de jellemzően több ember több napos utazását biztosította be.
Az egy utasra jutó átlagos összeg ennél jóval kisebb, a szakportál utasbiztosítás kalkulátorának adatai szerint egy főre akár napi néhány száz forintból is kijön egy szerződés a magyarok leggyakoribb úti céljai esetében.
Az utasbiztosítási piac növekedése bőven túlszárnyalta a külföldi utazási piac bővülését.
A KSH friss adatai szerint 2024-ben
- valamivel több mint 13 millió egynapos, és 8,94 millió több napos út miatt utaztak külföldre a magyarok;
- az egynapos utazások száma csak minimális mértékben, 1,13 százalékkal nőtt, a több napos kiruccanásoké viszont 9,7 százalékkal emelkedett.
Az utasbiztosítások szempontjából ez a fontosabb adat, hiszen jellemzően a több napos utakra kötnek az emberek biztosítást. Ilyenkor fontos, hogy megfelelő egészségügyi ellátást kapjanak külföldön is, mostanában pedig egyre többen aggódnak a járatkésések, törlések miatt, amelyekre a biztosítóknak szintén vannak megoldásaik az ajánlataikban.
Nem sok változás történt a külföldön töltött napok számiban 2023-hoz képest, ez ismét kevéssel 66 millió alatt maradt, gyakorlatilag stagnált, vagyis
a magyarok többször utaztak ugyan másik országba tavaly, mint tavalyelőtt, de kevesebb ideig maradtak ott, a többnapos utazások átlagos hossza 6,5-ről 5,9 napra csökkent.
- A legnépszerűbb úti cél tavaly is Ausztria volt, ahová több mint 7 millió alkalommal utaztak be a magyarok és csaknem 309 milliárd forintot költöttek el. Az egynapos utak is népszerűek ott, de síelni is sokan járnak át a szomszédba.
- A második helyen Szlovákia áll a beutazások számában,
- majd Románia következik. Ezekben az országokban is nagyon jó sípályák találhatók, de esetükben nyilvánvalóan az egynapos utak és a határmenti forgalom a meghatározó.
- A magyarok kedvenc nyaralóhelye, Horvátország a negyedik helyen áll, 922 ezren utaztak oda tavaly, kicsit kevesebben, mint 2023-ban.
Kiugró mértékben nőtt tavaly a Franciaországba látogatók száma, 330 ezren utaztak oda, 87,5 százalékkal többen, mint 2023-ban, ami vélhetően az olimpiai játékoknak is köszönhető.
A labdarúgó-Európa-bajnokságra is valószínűleg sokan elutaztak, de a németországi utazások száma csak kisebb mértékben, 8,2 százalékkal nőtt tavaly. Ebben persze szerepet játszhat az is, hogy a magyar válogatott már a csoportkörben kiesett. Svájcba és Hollandiába viszont jóval többen látogattak el tavaly, mint tavalyelőtt, de az Egyesült Királyság népszerűsége is nőtt.
Az Európán kívüli kontinensek közül Ázsia a legnépszerűbb, majd Amerika és Afrika következik. Afrika szédületes tempóban jön fel a népszerűségi listán, tavaly 40 százalékkal nőtt az ide látogató magyarok száma, és az ott töltött éjszakáké is, miközben az Ázsiába utazók száma csökkent, az Amerikába tartóké pedig stagnált tavaly.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Eurómilliárdos veszteséget halmozott fel a Magyarországon is leépítő autóipari beszállító

Hidegzuhany jött a németek csoda fegyvergyártójára

Előbb-utóbb elgondolkodnak a láncok tulajdonosai, hogy érdemes-e Magyarországon maradni

Új katonai szövetség alakult a Balkánon: máris nagy az aggodalom

Nem tudnak menekülni az antarktiszi tudósok, a csapat egy tagja félelemben tart mindenkit

Küldött egy levelet a Microsoft: dobjuk ki a szemétbe a számítógépünket

Őrület: Kennedy háborúja a vakcinák ellen elkezdődött, soha többet mRNS, jöhet a madárinfluenza is
Döntöttek Amerikában, erre várt a fél világ

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!
