Az Európai Bizottság indoklással ellátott véleményt küldött 19 tagállamnak - Magyarország mellett Ausztriának, Belgiumnak, Bulgáriának, Horvátországnak, Ciprusnak, Csehországnak, Észtországnak, Finnországnak, Franciaországnak, Görögországnak, Lettországnak, Litvániának Luxembourgnak, Hollandiának, Portugáliának, Szlovákiának, Szlovéniának és az Egyesült Királyságnak -, amelyben arra szólította fel őket, hogy a szélessávú internethálózat terjedésének elősegítése céljából hajtsák végre a költségcsökkentésre vonatkozó, az egységes digitális piacra vonatkozó direktívában lefektetett szabályokat.
Az előírások a már meglévő infrastruktúra különböző szektorok (energia, közlekedés stb.) közötti megosztását és újrahasznosítását hivatottak elősegíteni, és hogy a szélessávú internet használatának kiterjesztésével annak bővítési költségei akár 30 százalékkal csökkenjenek.
Az EB idén márciusban felszólító levelet küldött ki minden olyan tagállamnak, amely eddig nem ültette át az erre vonatkozó uniós direktívát a nemzeti jogrendjébe. Ez után néhány tagállam jelezte az EB-nek, hogy megtette a szükséges lépéseket.
A költségcsökkentési szabályok az Európai Bizottságnak azt a 2025-re kitűzött célkitűzését támogatják, melynek értelmében minden fő gazdasági-társadalmi tényezőnek, mint az iskoláknak, egyetemeknek, kutatóközpontoknak, közlekedési csomópontoknak, minden közszolgáltatást nyújtó intézménynek - kórházak, adminisztratív intézmények -, a digitális technológiára támaszkodó vállalkozásoknak elérhetővé kell tenni a szélessávú internetkapcsolatot (letöltés/feltöltés sebessége másodpercenként 1 gigabit).
Emellett minden európai háztartás - a vidéken és a városokban - számára elérhetővé kell tenni a legalább 100 Mbps-os letöltést lehetővé tevő internet-sávszélességet, amely ráadásul nagyobb, Gbps-os sávszélességre felfejleszthető hálózatot jelent. Minden városi térségben, fő útvonalak és vasútvonalak mellett zavartalanul működő 5G-s lefedettségnek kell lennie. Köztes, 2020-ig teljesítendő célként jelöli meg az EB, hogy legalább egy nagyvárosban legyen kereskedelmi forgalomban elérhető ötödik generációs (5G) vezeték nélküli kommunikációs rendszer.
Az EB közleménye emlékeztet, hogy a tagállamoknak 2016. január 1-ig kellett volna a direktívát a nemzeti jogszabályokba átültetni. A ma (szeptember 29.) kiküldött indoklással ellátott vélemény az utolsó figyelmeztetés. A 19 érintett tagállamnak két hónapja van arra, hogy a bizottságot értesítsék a direktíva átültetéséről, különben az EB az uniós kötelezettségszegési eljárásokra vonatkozó szabályok értelmében az Európai Bíróság elé viheti az ügyet, melynek vége pénzbüntetés lehet.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra