A visszaesés nem egyedülálló, hiszen egész Európában zsugorodnak a lízingpiacok - írták a Leaseurope adataira hivatkozva. A kontinens lízingszervezeteit tömörítő szervezet összesítése alapján az új szerződések összege az év első felében megközelítette a 122 milliárd eurót, ami 24,5 százalékos visszaesés.
A Magyar Lízingszövetség főtitkára hozzátette, hogy Közép- és Kelet-Európa visszaesése 20 százalékos, vagyis az európai átlagnál csekélyebb. Tóth Zoltán a közlemény szerint kiemelkedően jónak tekinti a térségben az eszközlízing teljesítményét, mivel az új szerződéseknél a csökkenése mindössze 1,6 százalék.
Kapcsolódó
A lízingpiac visszaesését a járvánnyal magyarázza a szövetség, ugyanis cégek a rendkívüli helyzet miatt óvatosabbak, halasztják a beruházásaikat, így mérséklődött a keresletet a lízingfinanszírozás iránt.
A legfrissebb belföldi adatokat ugyanakkor bizakodva értékelték, hiszen a harmadik negyedév a fellendülés jeleit mutatja. Magyarországon az első fél évben 29 százalékkal, míg az első 9 hónapban 23 százalékkal csökkent az új lízingszerződések összege.
Az utolsó negyedév a járvány második hulláma miatt még bizonytalan, de magyar lízingcégek bíznak abban, hogy a hanyatlás hamar véget ér, a beruházási kedv fellendül, és a magánszemélyek autóvásárlásai is erősítik majd a piacot - közölte a szervezet. A lízingszövetség szerint a kilábalást az alacsony kamatkörnyezet, és több államilag támogatott program is segítheti.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az