Az országos értékesítési adatok alapján a panelek 543, a téglalakások 708, a házak pedig 337 ezer forintos átlag négyzetméteráron voltak megvásárolhatók idén - közölte a Duna House. Az újépítésű ingatlanok átlagosan közel 740 ezer Ft/m2 összegért cseréltek tulajdonost. Eladói részről a tulajdonosok ötöde korábbi ingatlanbefektetését értékesítette, 18 százalék nagyobb ingatlanba való költözés miatt vált meg lakásától, illetve közel 17 százalékban örökségük értékesítésétől várták a hozamot, 13 százalékuk pedig inkább kisebb lakásra váltott.
A legtöbben most is befektetési célból vásároltak vagy nagyobb lakásra vágytak, de az első lakásukat is sokan most vették. Ők a tipikusnak mondható vásárlók.
Birtok 860 millióért, maradhat?
Minden bizonnyal az ide rekorder rekorder egy vidéki "hacienda", Bécstől és Budapesttől egyaránt másfél órányi távolságra.
Az ingatlan 600 m2-es lakótérrel rendelkezik, 14 szoba található benne, abból 7 hálószobához saját fürdő tartozik, több mint 860 millió forintot fizettek érte
A skála másik végén a kistelepüléseken található, felújítandó vályogházak szerepeltek, 1-3 millió forintos értékben. Összességében az ingatlanok közel 4 százalékáért fizettek az új tulajdonosok több mint 100 millió forint felett, míg 26 százalékukat 20 millió forint alatt tudták megszerezni a vevők. Országosan az adásvételek majdnem 8 százalékánál a négyzetméterár meghaladta az 1 millió forintot, de a fővárosban ez az arány már 24 százalék volt.
A legnagyobb alapterülettel egy 1356 négyzetméteres, óbudai irodaház szerepelt az adatbázisban, míg a legkisebb címet egy 10 négyzetméteres, terézvárosi minigarzon nyerte el.
Értékesítési idő tekintetében az ország minden részén
átlagosan 3,5-5 hónapot kellett várni egy-egy tranzakció zárásához, ám az ingatlanok 3 százalékára már egy héten belül megtalálták a vevőt
A fővárosi eladásra kínált otthonok között nem ritka, hogy több mint 100 évvel ezelőtt épült házban található az ingatlan. A Duna House közreműködésével 2022-ben létrejött tranzakciók közül a legkorosabb címet egy fővárosi, III. kerületben, az óbudai Fő téren található műemlék társasház, 1750-es években épült épületrészében kialakított, felújított, kivételes hangulatú lakás szerezte meg, amit egy 260 éves, késő barokk stílusú, hatlakásos, vidéki társasház egyik lakása követett. Az árkülönbség itt is jelentős volt: a társasházi lakásért 28 millió forintot fizettek, míg a budai lakásért majdnem 120 milliót adtak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító