A kormány újabb egy évre eltereli a magányugdíjpénztári tagok befizetéseit a nyugdíjalapba - ezzel tehermentesíti részben a 2012-es költségvetést, amely a túltervezett növekedési és az alultervezett forint/euró árfolyamból származik - ezt jelentette be ma délben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Eközben a kormány javaslatára ennél jóval szigorúbb módosító indítványt fogadott el a költségvetési bizottság kormánypárti többsége.
A javaslat szerint a jövőben magánszemély nyugdíjjárulékot kizárólag az állami nyugdíjalapba fizethet - vagyis véglegesen megtiltaná a befizetést a magánpénztárakba - amely jelenleg még a nyugdíjrendszert részét képezi. Ezzel a javaslattal kormány az utolsó döfést viszi be a még talpon maradt magánkasszáknak, illetve ellehetetleníti az ott maradt mintegy százezer tagot. Ez a javaslat a megmaradt csonka magánpénztári rendszer végét jelentené.
Kapcsolódó
Mint ismert, a magán-nyugdíjpénztári rendszerből a kormány az idén léptetett ki mintegy 2,7 millió tagok - így szerezte meg a pénztárak mintegy 3000 milliárd forintos vagyonát, hogy befoltozza a 2011-es költségvetés hiányát. A javaslat szerint a pénztártag továbbra is fizethet tagdíjat - az államnak megfizetett nyugdíjjárulékon felül. A dolog pikantériája, hogy a nyugdíjpénztártagok a nyugdíjalapba fizetett járulékaik után nem kapnak nyugdíjat, vagyis az adóként funkcionál.
A javaslat indoklása szerint a kötelező tagdíjbefizetés megszüntetésével lehet biztosítani az állami nyugdíjalap finanszírozását. Ezzel a lépéssel a magyar nyugdíjrendszer visszatér a 1988-as nyugdíjreform előtti állapotába, amikor is a jövőbeni nyugdíjak kifizetése kizárólag az állam, vagyis a majdani adófizetők feladata lesz.
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Ha akarták volna, a magyar drogmilliárdosok simán kifizethették volna a havi nyugdíjakat
Anyáznak, amihez jó képet kell vágni: a teljes futárszektor súlyos válságban van
Újabb könnyítés érkezett az év végére, már így is fizethet
Kezd beütni a baj, látogatási korlátozást rendeltek el egy magyar kórházban
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama