A laboratórium szerdai megnyitóján Győri Zoltán, az egyetem táplálkozástudományi intézetének tanára azt mondta, hogy a kutatók a mádi laborban cukortartalom-mérést, mikrobiológiai vizsgálatokat is végeznek majd, hogy megismerjék a borhibákat.
Az új laboratóriumban olyan műszerek állnak rendelkezésre, amelyek képesek a borösszetevők minőségi szétválasztására, vegyületek azonosítására és mennyiségi meghatározására - mondta a professzor az egyetem, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.
A tudományos háttér jelentős fejlődést generálhat a településen és a borvidéken, mintegy százezer ember profitálhat belőle - fogalamzott Tatárka József, Mád polgármestere.
Szilvássy Zoltán, az egyetem rektora szerint évszázadokkal ezelőtt Nagy Katalin cárnő is már orvosságként használta a tokaji borokat, de az egészségügyi hatásaikat klinikai vizsgálatokkal máig nem igazolták.
A most átadott 250 millió forint értékű, nagy teljesítményű eszközök beszerzését állami támogatással finanszírozta a Debreceni Egyetem.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva