Lgkésőbb 2022. augusztusra elkészül a 8 kilométeres Fürjesi út is, amely az M44-est, a 44-es és a 47-es utat, valamint a csanádapácai utat köti össze egy kétszintű csomópontban. A szakasz - amelyből 5 kilométer zöldmezős beruházás, 3 kilométer útfelújítás - 36 százalékos készültségű - jelentette be Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgatója.
A Tiszakürt-Lakitelek szakasz jövő szeptemberre tervezett befejezésének "jelenleg úgy tűnik, nincs akadálya", 60 százalék feletti a készültség, itt épül a kétszer kétsávos új Tisza-híd, amely a világon is egyedülállóvá teszi az M44-est - fogalmazott az igazgató az MTI szerint.
Kapcsolódó
A Lakitelek-Szentkirály szakasz 15 százalékos készültségű, befejezési határideje 2024., a 20 kilométeres Lakitelek-Kecskemét szakaszból pedig 16 kilométer elkészült.
A Szentkirályt az M5-ös autópályával összekötő 33 kilométeres szakasz tervei és engedélyei elkészültek, a régészeti munkákra és a területszerzésre a forrás rendelkezésre áll; még az idén szeretnék kiküldeni a mintegy ötszáz helyrajzi számon szereplő ingatlanra a vételi ajánlatot - sorolta Pántya József.
Bruttó 375 millió forintból telephelyfejlesztés is történik Békéscsabán az M44-es beruházás részeként. Épül egy 670 négyzetméteres fedett, fűthető, 8 tehergépkocsi beállására alkalmas csarnok, amelyet a tervek szerint decemberben már szintén használni tudnak - fogalmazott Cserkúti András, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés megyei igazgatója.
Az M44-es Kondoros-Békéscsaba közti szakasza nettó 41,4 milliárd forintnyi hazai forrásból épült, a kivitelező a Duna Aszfalt Kft.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Szijjártó Péter: Az EBESZ működését továbbra is támogatni kell

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon
