Folytatódik a fővárosi lomtalanítási szezon. Azt már lehtett tudni, hogy augusztus 28-től szeptmeber 8-ig a XX. kerület kerül sorra, most azonban újabb városrészek kerültek be a naptárba.
Szeptmber 12-én a II. kerület lesz soron, ott 19-ig tart a lomtalanítás. A különböző kerületi körzetek és időpontok az alábbi térképen láthatóak.
Utána szeptember 21-től október 4-ig az legnagyobb kerület, Újbuda következik.
Minden lakosnak érdemes figyelnie a lomtalanítási szabályokra:
- Az elszállítás kizárólag a kihelyezést követő napon történik.
- A lomokat az adott körzetben az adott napon 18 órát kell kitenni. Aki nem a megjelölt időpontban történő lomkikészítés közterület-szennyezési szabálysértésnek minősül.
- Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált úgynevezett nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútorok, ágybetétek, szőnyegek) helyezhető ki a ház elé.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el