A tájékoztatás szerint a tűzszerészeti vizsgálat ideje alatt utasok nem tartózkodhatnak a csarnokban, ezért a vonatok a külső vágányokról indulnak és oda is érkeznek.
A vasúttársaság közölte azt is, hogy a szegedi Intercityről az utasokat leszállították, az a vonat majd csak a vizsgálat befejezése után indulhat el.
A rendőri intézkedés miatt a Budapest-Nyugati pályaudvaron késések előfordulhatnak.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban