A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) és a németországi ügyészi szervezetrendszer internetes bűnözés elleni küzdelemre szakosodott egysége (Zentralstelle zur Bekämpfung der Internetkriminalität - ZIT) közölte, hogy felszámolták a Wall Street Market elnevezésű platformot, amelyen legfőképpen kábítószerrel - a többi között kokainnal és heroinnal -, lopott adatokkal, hamisított dokumentumokkal és kárt okozó szoftverekkel kereskedtek.
A platform az úgynevezett TOR hálózaton, a darkneten - az internetnek a névtelenséget biztosító speciális technológia révén főleg bűnözők által használt részén - működött. Üzemeltetésével egy 22 éves, egy 29 éves és egy 31 éves német férfit gyanúsítanak, április 23-án és 24-án vették őrizetbe őket három különböző helyszínen, amelyeken házkutatást tartottak - írja az MTI.
Lefoglaltak a többi között nagy értékű járműveket, 550 ezer euró (178 millió forint) készpénzt és eurómilliós nagyságrendű értékben bitcoin, illetve monero kriptovalutát. A gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezték.
A platform működtetéséhez használt szervereket csütörtökön, május 2-án foglalták le - áll a közleményben, amely szerint az online piactér rendszerében a felszámolás előtt több mint 5400 eladót, mintegy 63 ezer értékesítési ajánlatot és 1,15 millió felhasználói számlát tartottak nyilván. Az üzemeltetők minden ügylet után az értékesítési ár 2 és 6 százaléka közötti összegnek megfelelő jutalékot szedtek.
A közlemény alapján a Wall Street Market a második legnagyobb illegális online kereskedelmi platform volt. Egy fedett nyomozók közreműködésével folytatott nemzetközi eljárással számolták fel a hatóságok. Azután léptek akcióba, hogy az üzemeltetők április 23-án átállították a portált karbantartási üzemmódba és elkezdték magukhoz venni a felhasználói számlákon elhelyezett összegeket. Ez a tevékenység "exit scam néven ismert a színtéren".
Az amerikai és holland hatóságokkal és az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezetével (Europol) közösen folytatott nyomozás révén Los Angelesben elfogtak két gyanúsítottat, akik a hatóságok szerint a portál legnagyobb forgalmat lebonyolító kábítószer-kereskedői közé tartoztak. A gyanúsítottaknál tartott házkutatásokon drogok és számos illegálisan tartott fegyver mellett készpénzt is lefoglaltak több millió euró értékben.
Legolvasottabb
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart