A Nemzeti Népegészségügyi Központ keddi térképe alapján Putnokon veszélyes a levegőminőség. Ugyanebben a térségben Kazincbarcika, Sajószentpéter és Miskolc, továbbá a Dunántúlon Pécs, Ajka és Várpalota levegőjét pedig egészségtelennek minősítették.
Emellett Budapest, Vác, Százhalombatta, Dunaújváros, Székesfehérvár, Veszprém, Tatabánya, Győr, Sopron, Szeged, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Hernádszurdok és Salgótarján levegőjét is kifogásoltnak minősítették, szintén a szálló por miatt.
A Főpolgármesteri Hivatal hétfői közleményében azt írta: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján Budapesten a következő napokban várhatóan stagnál a szálló por szintje, majd szerdától tovább romlik a helyzet. Javulás - "jelentős bizonytalanság mellett" - legfeljebb vasárnaptól várható - írták az MTI szerint.
A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz. Az első kategória az elfogadható, a második a kifogásolt, a harmadik az egészségtelen, a negyedik a veszélyes minősítés.
Az NNK korábban arra figyelmeztetett: rossz levegőminőség esetén a gyermekeknél, az időseknél, a krónikus légzőszervi, illetve a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknél, valamint a várandós kismamáknál enyhe légzőszervi tünetek, például köhögés, légúti irritáció jelentkezhet, illetve meglévő tüneteik súlyosbodhatnak.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég