A jelenlegi struktúrában elképzelhetetlennek tartom a közszolgálati dolgozók által követelt 50 százalékos béremelés teljesítését - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár szerint strukturális változásokra van szükség, magyarán kevesebb embernek jobban kell dolgoznia a közszférában.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete három év alatt 50 százalékos béremelést szeretne elérni a tagjainak. A szakszervezetei szövetség július 17-re sztrájkot is hirdetett.
Kapcsolódó
A bérkövetelésekről legközelebb július 14-i közalkalmazotti érdekegyeztető fórum tárgyalhatnak a kérdésről a szakszervezetekkel. A miniszter elmondta, hogy a kérdést majd fel is teszi a szakszervezeti vezetőknek, vagyis, hogy milyen hatékonyság-növelő intézkedéseket javasolnak a béremelésért cserébe.
A kományinfón elhangzott az is, hogy a kormány felmelegíti a elbukott Hódmezővásárhely-Szeged tramtrain ötletét, ám nem villamos-vasút, hanem rendes vasútvonal épül. A kormány döntése szerint 74 milliárd forintból megépítik és felújítják Békéscsaba és Szabadka vasútvonalat Hódmezővásárhelyen és Szegeden keresztül.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál